élvezz minden egyes falatot! – na ezt imádooooom, nem nehéz

2009 február 15. | Szerző: berryblue |

 

3. Tudatosan egyél, és élvezz minden egyes falatot!

Aki
erős túlsúllyal rendelkezik, minden idejét azzal tölti, hogy ételekre
gondol, kivéve akkor, amikor eszik. Annyi ételt lapátol a szájába,
amennyi csak belefér, majd lenyeli anélkül, hogy megrágná vagy
megérezné az ízét. Bármilyen különös is, ennek oka van. Amikor olyasmit
teszünk, ami a túlélésünkhöz kell, mint pl. az evés, a mély levegővétel
vagy a szeretkezés, akkor az agyunkban „boldogsághormon”, azaz
szerotonin szabadul fel. A túlsúlyos emberek tehát azért habzsolják be
az ételt a lehető leggyorsabban, hogy elérjék ezt a
„szerotoninboldogságot”. Mivel azonban nem tudatosan esznek, ezért
sosem veszik észre a gyomrukból érkező jelet, amely elárulná nekik,
hogy jóllaktak. Ezért tovább tömik magukat, kitágítják a gyomrukat, és
újabb kilókat szednek magukra.

Azt ehetsz, amit akarsz, akkor, amikor akarod – mindaddig, amíg minden egyes falatot teljes élvezettel fogyasztasz el. Tényleg élvezd – minden ízt, minden hozzávalót, miközben minden egyes falatot alaposan megrágsz. A következő két hétben lassítsd le az evési tempódat a mostaninak a negyedére, és minden falatot alaposan rágj meg! Minden falat után tedd le a kést és a villát, időt adva a testednek arra, hogy érzékelhesse, mit csinál. Ha evőeszközök nélkül eszel, akkor ne fogd görcsös ujjakkal a szendvicsedet, hanem minden falat után tedd le a tányérra. Amikor lenyelted a szádban lévő falatot, akkor ismét felveheted és beleharaphatsz egyet. Így minden falat elfogyasztása tudatos döntés, és nem automatikus lapátolás.

tulajdonképpen tényleg nem is olyan nehéz letenni azt a villát, vagy a szendvicset… amúgyis etetek még két szájat közben, igy legalább tudunk egyszerre enni.:)

eddig úgy ettünk, hogy először Nándit megetettem, ő volt általában a legtürelmetlenebb, a legéhesebb MINDIG én vagyok:))), aztán adtam Nellinek a kaját, ő már egyedül is eszik ügyesen, csak időnként kell elvágni, még adni, stb… és ha már ezek ketten csendben voltak, akkor szedtem magamnak is, majd jó gyorsan belapátoltam, hiszen hamar megunják az asztalnál ücsörgést…

na ez most annyiban változott, hogy egyszerre szedek mindhármunknak és én eszegetek Nándival egyidőben már, szépen lassan, nagyjából egyszerre végünk is… jó kis szeánsz, de legalább ezzel is elmegy az idő… nem tudom, ismeritek-e azt az érzést, amikor a délutáni alvás után számoljátok a perceket, mikor jön haza a felmentősereg?!?! :)))